Pénteken megtartottuk évadzáró társulati ülésünket, ahol visszatekintettünk egy hosszú és sikerekkel teli évadra.
Az ülést Kósa Roland alpolgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a városvezetés elkötelezett a színház épületének megújítása mellett.
„Egy színházi évad nem csak előadásokból áll, két fontos érték van ami elengedhetetlen: a tisztelet és az őszinteség. Az amit a győri színház az idei évadban letett az asztalra az önmagáért beszél. Több mint 30 előadást vittek színre, ami óriási teljesítmény a műszak és a művészek, alkotók részéről – fogalmazott. Hozzátette: mégis az a legnagyobb elismerés, amit a bérletszámok és a nézőszámok növekedésében látunk. Az emelkedő tendencia biztos hátteret ad a működésre.”
Bakos-Kiss Gábor igazgató beszédében kiemelte, hogy a társulat egy hosszú, de sikeres évadot zárt, melyben végre a zavartalan alkotómunka kaphatta a főszerepet. A szezon során a színház 382 előadást játszott közel 130 ezer néző előtt, emellett sikeres erdélyi turnén és fesztiválokon vett részt. Az évadzárót ugyan megtartottuk, de a munka a színfalak mögött és azonkívül sem ért még véget. Júliusban mutatjuk be a Rudolf című musicalt a Margitszigeten, amelynek jelenleg is zajlanak már a próbái.
A társulat két meghatározó tagjától búcsúzik:
Csankó Zoltán a következő évadtól otthonának közelében, a budapesti Magyar Színházban folytatja pályafutását, ezzel lezárva egy 17 éves, sikerekben és eredményekben gazdag csodálatos időszakot. A repertoáron szereplő, már bemutatott előadásaiban továbbra is találkozhat vele közönségünk.
Fejszés Attila pedig egy újraalakuló társulathoz, az Erkel Színházba szerződik, ahol biztosak vagyunk benne, hogy tehetségének és sokoldalúságának köszönhetően számos nagyszerű szerep vár még rá, melyekhez sok sikert kívánunk. A legszebb és legnemesebb szerepet, azonban hamarosan az élet osztja rá, ahogy ő maga is kiemelte az évadzáró során, vár rá az Apa szerep. A társulat minden tagja és követője nevében kívánunk jó egészséget és szeretetben, békességben eltöltött boldog életet.
Az évadzáró fénypontjaként átadtuk a hagyományos elismeréseket.
A 2024/2025-ös évad díjazottjai:
- Földes Gábor-díj:Molnár Virgínia rendezőasszisztens
- Kulissza-díj: Regényné Tenkő Tímea fodrásztár vezető
- Kisfaludy-díj:Fejszés Attila és Mózes Anita színművészek
- Kisfaludy-ösztöndíj:Buvári Lilla színészhallgató
- A színház örökös tagja címet vehette át Fördős Sándor világosító és Cserhalmi Imre, a színház egykori igazgatója.
Sajtómegjelenések az eseményről:
Győr Plusz Média: Győri Nemzeti Színház: 382 előadás, közel 130 ezer néző
Kisalföld.hu: Örökös tag lett Cserhalmi Imre – Búcsúzik a győri színháztól Csankó Zoltán és Fejszés Attila