Hírek
A Színház is részt vesz a Széchenyi Egyetemi Napokon
A Győri Nemzeti Színház a tavalyi nagy sikerű szinkron-show ismétlésével, illetve a hallgatók számára exkluzív színházi programokkal lesz jelen a SZEN rendezvénysorozatában. A Győri Széchenyi Egyetemi Napok Győr legnagyobb ifjúsági rendezvénye, mely az előző évektől...
A Színház Világnapja 2013. március 27.
Március 27-én a Színház Világnapját ünnepeljük. Ez alkalomból minden esztendőben a világ színházaiban felolvassák egy jelentős személyiség üzenetét. 2013-ban Dario Fo fogalmazta meg ezt a levelet. Dario Fo (1926. március 24.) olasz drámaíró, színházigazgató, színész,...
Járai Máté a Kaszás Attila-díj győri jelöltje
A Győri Nemzeti Színház jelöltje a 2013. évi Kaszás Attila-díjra: Járai Máté Lezárult az idei Kaszás Attila-díj szavazási eljárásának első fordulója, melynek során a magyar nyelven játszó társulatok jelölhették egy-egy tagjukat a díjra. Az idén minden eddiginél több...
Elkészült a János vitéz kisfilmje
Színházajánló kisfilmet készítettünk a János vitéz című produkcióhoz. Nézőink az idei évadban már megszokhatták, hogy kisfilmekkel népszerűsítjük előadásainkat.
Elmaradt előadások pótlása
Az elmúlt hétvégén két előadásunk maradt el, melyek pótlása az alábbiak szerint történik: A március 14-re tervezett A testőr című előadást április 29-én hétfőn pótoljuk 19.00 órai kezdettel Simon Kázmér "B" bérletben. A március 15-én elmaradt A nevető ember előadás...
Szina Kinga és Posonyi Takács László az Irodalmi Kávéházban
"Dalszöveg, vagy vers? Mélyvénás irodalmi skiccek..." a Colombre Band előadásában az Irodalmi Kávéház következő programja 2013. március 28-án 18:00 órai kezdettel. Közreműködnek a Győri Nemzeti Színház művészei, Szina Kinga és Posonyi Takács László.
Maszlay István Pro Urbe-díjat kapott
Maszlay István színművész Pro Urbe-díjat kapott.
Rendkívüli időjárási helyzet
A március 16-i este 19.00 órakor kezdődő A nevető ember előadást megtartjuk. Kérjük mindenki időben induljon el hozzánk. (2013. 03. 16. 13:45)
...