Akikért most a taps szól

 
 

A társadalmi felelősségvállalás jegyében színházunk újabb online jegyfelajánlást tett, ezúttal a 
Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház  COVID pulmonológiai osztály munkatársainak. Az
ötven ajándékkupont Bende Ildikó színésznő és Páros Zsolt színpadmester adták át dr. Szalai
Zsuzsanna osztályvezető főorvosnak kedden. Sajnálatosan mindketten átestek a koronavírus-
fertőzésen, kórházi ellátásra szorultak, társulatunk nevében most ezzel az adománnyal
köszönték meg az orvosok és az ápolók lelkiismeretes és emberfeletti munkáját.

„A pokol kapujából jöttem vissza - meséli az elmúlt időszakról Páros Zsolt -, az
egészségügyben dolgozóknak köszönjük azt a kitartó és hihetetlen szakmai munkát, amit
végeznek!” Színpadmesterünk nehezen és lassan jött ki a fertőzésből, és még most is vannak
olyan tünetei, melyek gátolják abban, hogy igazából gyógyultnak érezze magát. „Gondolkodó
emberek oltassátok be magatokat, és ne legyetek betegek!”

Bende Ildikó színésznőnk az egész járvány ideje alatt aktív volt, betegsége parancsolt neki
megálljt. „Végigdolgoztam az egész COVID járványt, januárban forgattam a fantasztikus
Kék, kék, kék című tévéfilmet Forgács Péter rendezőnek köszönhetően. A próbák alatt
maszkban játszottunk, fogalmam sincs, hogyan fertőződtem meg, a családomból hál’istennek
senki sem kapta el a vírust. Mindvégig bíztam a kórház orvosaiban, a legfontosabb, akinek
lehetősége van rá, oltassa be magát!” - hívja fel a figyelmet.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében felajánlott ötven jegy a Győri Nemzeti Színház
bármelyik online előadására beváltható. „A legnagyobb köszönet és öröm számunkra, mikor
látjuk, hogy a beteg teljesen meggyógyult, és a művésznő is teljesen felépült” - fogalmazott az
ajándékkuponok átvételekor dr. Szalai Zsuzsanna, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
osztályvezető főorvosa. A COVID pulmonológiai osztály munkatársai megköszönték
színházunk adományát, és remélik, hamarosan nem csak online nézhetik az előadásokat,
várják már ők is nagyon, hogy a nézőtérről hangozzon fel a köszönet tapsa.

fotó: Fehér Alexandra

jotekonysagi online jegy korhaz fb 18

2021. április 14.

MEGOSZTOM

Submit to FacebookSubmit to TwitterSubmit to Google Plus