Kissé félszeg mosollyal csak állt, mosolygott és a teljesítményéért kapott plakettet szorongatta: szinte el sem tudta hinni, hogy ő, Kovács Anna Boglárka, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézetének harmadéves színészképzős hallgatója nyerte el a 22. Győri Könyvszalon szokásos, Dráma a Szalonban elnevezésű színházi vetélkedőjén a legígéretesebb pályakezdő díját…

Ennyire meglepte a szakértő zsűri döntése?

Már csak azért is, mert nem tudtam, hogy az eredményhirdetésen ilyen kategória is szerepel – mondja már jóval fesztelenebbül, napokkal az esemény után Kovács Anna Boglárka. – De amikor szólítottak és tudatosult bennem pályámnak első sikere, akkor meg már utóbbiért voltam megilletődve. El kell mondanom, teljesen beszippantott a kétnapos munka egy nagyon produktív próbafolyamattal, amelyben a második nap reggelén már éreztük, hogy összeáll a darab, izgalmas előadás lesz Móczár Bence győrasszonyfai kocsmában játszó története, a Mona. Mi, a hat szereplő sejtettük, hogy nem okozunk majd csalódást, hiszen nagyon ráhangolódtunk a történetre, persze, arra nem gondoltunk, hogy a zsűri és a közönség is minket talál a legjobbnak.

Fotó: Nagy Gábor

Menjünk vissza a kályhához: mikor dőlt el, hogy a színészi pálya az életcélja?

Az igazat megvallva, úgyszólván belenőttem, mert a szüleim is művészettel foglalkoztak. Édesanyám szerepelt is, édesapám televíziós szakember volt, gyakran jártam velük a munkahelyükön. Hamar vonzódást éreztem a színművészet iránt, de ezt jó ideig titkoltam, mert a szüleim tapasztalataik birtokában féltettek az esetleges lelki sérülésektől. Tíz évig balettoztam és más tánc stílusokba is belekóstoltam, a három évvel ezelőtti érettségit követően azonban már mindkét létező helyre is beadtam a felvételi kérelmet, de elsőre sem a lakóhelyem szerinti fővárosi színművészeti egyetemen, sem Kaposváron nem jártam sikerrel. A következő időszakban a budapesti Ász drámaiskolában képeztem magam, és 2021 szeptembere óta kaposvári színinövendék vagyok, osztályfőnököm a győri színház igazgatója, Bakos-Kiss Gábor.

Mit érez, honnan hová jutott el két és fél év tanulmányaival?

Rengeteg ismerettel gazdagodtam, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy a korábbi, a táncművészetben kevésbé észrevehető introvertált, azaz inkább befelé forduló habitusommal szemben a színművészeti kapukat nyitott bennem az értékes verbális kommunikáció felé. Zöldfülűként, tapasztalatok nélkül kerültem Kaposvárra, ezért bizony az első évemben a hátrányok leküzdéséért kellett küzdenem. Viszont a mostani drámaszalonos előadással talán azt bizonyítottam be magamnak, hogy már tudok létezni a színpadon, sőt, tudom élvezni a játékot is.

A régi színházbarátok még emlékeznek egykori neves színésznőnk, Horváth Teri természetesen ízes beszédére. A Mona Terijének ízes beszédét mennyire volt nehéz elsajátítani?

Nem állt tőlem távol sohasem, szinte ellestem édesanyámtól, aki erdélyi származású, de magam is gyakran megfordultam Csíkszentmihály környékén. Volt olyan időszak, hogy két hónapot is ott töltöttem, ennyi idő alatt pedig ráragad az emberre az ottani beszédstílus. Móczár Bence édesanyjának is sajátja ez a beszéd, a darab írója ismert engem erről az oldalamról, ezért merte tudatosan ilyenre vállalni Teri karakterét. Szerencsés találkozásnak bizonyult, és ahogy láttam, a nézők is kedvezően fogadták.

Megtette a pályán az első fontos lépéseket. Hogyan képzeli a jövőt?

Gondolkodom rajta, nem is keveset. Nem mondok le kiskorombeli álmomról, a filmezésről sem, rendszeresen veszek részt filmes castingokon. A leglényegesebb azonban, hogy a diploma megszerzését követően szeretnék kőszínháznál, egy kőszínházi rendszer társulati tagjaként tapasztalatokat szerezni. És ha ez Győrben valósulna meg, az külön öröm lenne számomra…

Mohay Gábor