2023 decemberében került bemutatásra Bozsik Yvette rendezésében a Valahol Európában c. musical, amely 20 év elteltével tért vissza a Győri Nemzeti Színházba. A közel harminc gyermek, vendégművészek, a teátrum színészei, zenekara, énekkara, valamint tánckara által színpadra vitt produkciót 34 alkalommal játszották a Nagyszínházban.
Az előadás nem csupán az alkotók, hanem a közönség szívéhez is nagyon hozzánőtt, ennek bizonyítéka vasárnapi utolsó előadás teltházas nézőtere is, amelyre még a lépcsőjegyek is elkeltek.
Az előadást követő kitörő ovációt látva nehéz elfogadnunk és elhinnünk, hogy az utolsó alkalommal láthattuk az előadást.